
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy egyesült államokbeli anyát a 31 éves Courtney M. Newsom-ot letartóztatták, mert az egyéves fia megfulladt a fürdőkádban, miközben ő 15 percre magára hagyta, mert belemerült az üzenetváltásokba anyukájával – közölte a lawandcrime.
A brooklandi rendőrség munkatársai szeptember 7-én érkeztek a lakáshoz, ahol egy anyukát találták, aki épp próbálta újraéleszteni kisfiát.
A mentők azonnal kórházba szállították a fiút, de pár nappal később, szeptember 13-án halottnak nyilvánították.
Az arkansasi anyuka a rendőrségnek először azt mondta, hogy mindössze 90 másodpercre hagyta magára kisfiát és kislányát a kádban, ám később kiderült, hogy ez több mint 14 perc volt.

A kép forrása: Craighead megyei seriffhivatal
Betettem őket a fürdőkádba, majd kimentem a szobából…Aztán üzenetet küldtem anyukámnak, és azt hittem, hogy csak egy perce voltam kint a szobából, de elvesztettem az időérzékemet, mert 14 perce nem voltam ott. Azért tudom ezt, mert először reggel 7-kor írtam üzenetet anyukámnak, és 7:14-kor felhívtam, amikor megtaláltam a fiamat
– olvasható az elkövető vallomásában.
A nő ellen október 8-án elfogatóparancsot adtak ki, majd október 11-én őrizetbe vették, és halált okozó emberöléssel, valamint kiskorú jólétének veszélyeztetésével vádolják.
Legközelebb november 25-én kell ismét bíróság elé állnia.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott