
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Eladta háromhetes gyermekét és az így szerzett pénzből autót vásárolt Romániában egy 21 éves férfi és 18 éves élettársa - közölte pénteken a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
A Gorj megyei rendőrség egyelőre csak egy 47 éves férfit vett őrizetbe, akinél a házkutatás során megtalálták a csecsemőt. A biológiai szülők szökésben vannak.
A vádhatóság közleménye szerint a 21 éves gyanúsított 2024-ben különböző helyszíneken prostitúcióra kényszerítette a vele már három éve együtt élő, akkor 17 éves lányt. Idén augusztusban a férfi rávette bűntársát, hogy háromhetes gyermeküket adják el 7000 euróért a 47 éves gyanúsítottnak.
Az anya azt hazudta az anyakönyvi hivatalban, hogy a 47 éves férfi a gyermeke apja, és így elérték, hogy az újszülött anyakönyvezése során az idősebb gyanúsított adatait vezesse be apaként. A tettestársak előzetes megállapodásának értelmében az anya közjegyzői meghatalmazást is adott a 47 éves férfinek, hogy "közös gyermekük" számára útlevelet kérjen és kivigye a csecsemőt az országból, ennek alapján a Gorj megyei hatóságok sürgősségi eljárással ki is állították az úti okmányt a kiskorú számára - olvasható a DIICOT közleményében.

A vádhatóság nem részletezte, hogyan derült fény a bűncselekményre, de azt hozzátették, hogy a biológiai szülők gépkocsit vásároltak a gyermekükért kifizetett pénzből.
Az ügy szereplői ellen gyermekkereskedelem, hamis tanúzás és csalás gyanújával indult bűnvádi eljárás.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock, (MTI)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott