
Videós értekezlet közben vécézett egy képviselő és ezt élőben közvetítette
A megdöbbentő eset nemrég történt Spanyolországban, amikor a 43 éves Javier S. szomszédai olyan rég nem látták sem őt, sem pedig az édesanyját, hogy bejelentést tettek a rendőrségen - tudatta szombaton a Mirror.
Így a hatóságok ellenőrzést végeztek a lakásban, azonban az egyik szobában megtalálták a férfi anyjának holttestét is.
Egy szigetelőszalaggal leragasztott ajtóval volt elzárva, hogy a szomszédok ne érezzék a bomlás szagát.
A rendőrségi vizsgálatok és a boncolás eredményei kimutatták, hogy a 80 éves áldozat már egy hónapja meghalhatott, a fia mégsem értesített senkit a tragédiáról.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozók egyelőre nem kezelik gyanúsként a történteket, de letartóztatták a férfit.
Az ügy vizsgálata továbbra is folyamatban van.
Ugyanis Javier elmondása szerint már hosszú évek óta nem járt a lakáson kívül, könnyen lehet, hogy mentális problémákkal küzd.

Videós értekezlet közben vécézett egy képviselő és ezt élőben közvetítette

Ártatlan rendelésből rémálom - vérfagyasztó, mi lapult a csomagban

Hajtóvadászat indult egy férfi ellen, miután késsel fejbe szúrt egy kisgyermeket

Orálisan kényeztetett egy rabot a börtönőr, szerelmeslevelekkel bombázta

Holttestet találtak az utca közepén, egy nő az áldozat

Balesetet okozott egy részeg sofőr, 77 éves anyját vitte a halálba

Manipulációval vette rá barátnőjét, hogy megölje annak szeretőjét

Az nyílt utcán zaklatták Mexikó első női elnökét – Claudia Sheinbaum feljelentést tett

Rossz rabot engedtek szabadon, összekeverték az ítéleteket

Túladagolta a betegeket, hogy nyugalma legyen – életfogytiglant kapott a hospice-kórház ápolója

Szexuális visszaélések miatt elítélték az SOS Gyermekfalvak egyik volt munkatársát

Belerúgott a bevásárlókocsijába, ezért halálra szúrta a 18 éves fiút