
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A kegyetlen eset még október 13-án történt az amerikai Wisconsin államban, amikor egy bölcsődei dolgozó bántalmazott egy kisgyermeket – számolt be róla a Crime Online hétfőn.
A 32 éves Ashley Karschnick nekivágott a kiságynak egy 3 hónapos csecsemőt, akinek ennek következtében eltört az egyik karja.
A kicsit kórházba szállították, de a nő végig hazudott a történésekről.
Az orvosok megállapították, hogy a sérülés egyértelműen fizikai bántalmazás során keletkezett.
Fotó: Fond du Lac Megyei Börtön
Ráadásul addigra a rendőrök megvizsgálták a biztonsági kamera felvételeit is, melyeken látszott a megrázó jelenet.
Ashley tagadta bűnösségét és tettét, a hatóságok azonban szembesítették a bizonyítékokkal.
A rendőrök végül letartóztatták, gyermekbántalmazás és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt vádat emeltek ellene.
A napokban kell bíróság elé állnia.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott