
Sokkoló fordulat: Elítélték Angliában a nőt, aki azt állította, ő Madeleine McCann, mégsem megy börtönbe
Svédország ma már az anarchia küszöbén áll. Az országot évek óta bénító, elhibázott bevándorláspolitika következménye, hogy a bűnbandák egyre fiatalabb migránsokat vesznek rá, hogy öljenek sokszor Ukrajnából csempészett feketepiaci fegyverekkel.
2024-ben már közel 280, mindössze 15–17 éves lány ellen indult eljárás gyilkosság, emberölés vagy egyéb erőszakos bűncselekmény miatt. A bűnbandák titkosított oldalakon keresztül toborozzák a gyerekeket, és nyíltan felhasználják őket kivégzésekhez, robbantásokhoz és leszámolásokhoz.
Ez lett a következménye annak, hogy a svéd vezetők évtizedeken át gátlástalanul és felelőtlenül nyitották meg az ország határait, miközben a bevándorlók integrációja teljes csődöt mondott. A párhuzamos társadalmak megerősödtek, a no-go zónák megszaporodtak, és ezekből a közösségekből mára szervezett bűnözői fészkek lettek.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök is kénytelen volt elismerni: a felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integráció vezetett ide. A stockholmi kormány már „rendszerszintű fenyegetésnek” nevezi a bűnszervezeteket, amelyek ma már a szociális rendszert, az oktatást, a politikát és az igazságszolgáltatást is behálozták. A lövöldözések és robbantások mindennapossá váltak, miközben a hatóságok tehetetlenül próbálnak lépést tartani a helyzettel.
A büntethetőségi korhatár jelenleg 15 év, de a bűnbandák pontosan erre játszanak rá: ők 13-14 éves gyerekeket küldenek gyilkolni, tudva, hogy enyhe büntetésre számíthatnak. A kormány most kétségbeesett lépésként 13 évre vinné le a korhatárt. Ez azonban csak tűzoltás, hiszen a valódi probléma gyökere a bevándorláspolitikai kudarc.
Ha Európa nem tanul Svédország tragédiájából, ugyanez a sors várhat más országokra is.

Sokkoló fordulat: Elítélték Angliában a nőt, aki azt állította, ő Madeleine McCann, mégsem megy börtönbe

Biztosítási pénzért gyújtotta fel a mosókonyháját egy 29 éves férfi

Többen életüket vesztették egy balesetben az erőműben

Rossz címet adtak meg egy takarítónőnek, ahogy ajtót nyitott, lelőtték

Lefejezte ismerősét egy nő, majd bőröndbe rejtette maradványait

Robbanás történt egy iskola területén

Tovább pusztít a 193 halálos áldozattal járó tájfun

Videós értekezlet közben vécézett egy képviselő és ezt élőben közvetítette

Ártatlan rendelésből rémálom - vérfagyasztó, mi lapult a csomagban

Hajtóvadászat indult egy férfi ellen, miután késsel fejbe szúrt egy kisgyermeket

Orálisan kényeztetett egy rabot a börtönőr, szerelmeslevelekkel bombázta

Holttestet találtak az utca közepén, egy nő az áldozat