
Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen
Alekszandar Vucsics szerb elnök heves szavakkal illette az Európai Parlament azon képviselőit, akik részt vettek az Újvidéken tartott tüntetésen és támogatásukról biztosították a diákokat. Az elnök egy sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét, hangsúlyozva Szerbia állam erejét és komolyságát.
Hálás vagyok az Európai Parlament képviselőinek, nem tudom melyik pártból, valamiféle söpredék gyűlt ott össze, hogy megmutatták nekünk, hol a helyük és hogyan kell harcolnunk ellenük
– jelentette ki Vucsics. Az elnök kiemelte, hogy Szerbia minden eddiginél határozottabban fog fellépni azokkal szemben, akik kívülről próbálják meg destabilizálni az országot.
Vucsics lebuktatta Brüsszel tervét
Vucsics több alkalommal is söpredéknek nevezte az európai parlamenti képviselőket, és felszólította őket, hogy ne Szerbiát, hanem saját országaikat rombolják.

A fotó illusztráció (Aleksandar Vucsics Hivatalos Instagram oldala)
Menjetek és romboljátok a saját országaitokat. Ne Szerbiát romboljátok. Ti söpredék. De nem is söpredék vagytok, hanem annál is rosszabbak
– fogalmazott az elnök.
Az elnök kijelentette, hogy tiszteli Ursula von der Leyent és António Costát, de az Európai Zöld Párt képviselőit, akik Újvidékre érkeztek, a legrosszabb európai söpredéknek nevezte. A szerb államfő azt is hozzátette, hogy ezeket a képviselőket a szerb törvények szerint fogják felelősségre vonni.
A tüntetésen az Európai Zöldek delegációja is részt vett, akik a Zöld Baloldali Front meghívására érkeztek. Vula Tsetsi, az Európai Zöldek társelnöke kijelentette:
Fogadtuk a diákokat Brüsszelben, és úgy döntöttünk, hogy idejövünk, hogy ezeknek az embereknek a hangja legyünk Brüsszelben. Nagyon fontos, hogy folytonosság legyen, és ne felejtsük el, hogy együtt kell küzdenünk a demokráciáért és egy másfajta Szerbiáért.
Vucsics a rendőrség intézkedéseiről is nyilatkozott, miután a rendőrség és a csendőrség beavatkozott az újvidéki tüntetésen. Az elnök szerint a rendőrség szigorúan professzionálisan végezte a munkáját.
Gratulálok minden rendőrnek. Eddig 11 rendőr sérült meg, akiket minden ok nélkül támadtak meg. Csak álltak az újvidéki Bölcsészettudományi Kar előtt – mondta Vucsics.
Az elnök adatai szerint az este folyamán Szerbia több városában összesen 9380 ember vett részt a kormányellenes tüntetéseken, ebből 7020-an Újvidéken. Vucsics szerint „egyesek megpróbálták veszélyeztetni Szerbia stabilitását és biztonságát, maszkokkal az arcukon, sisakokkal a fejükön. Mindenáron el akarták foglalni a bölcsészettudományi kar épületét, de nem sikerült nekik.”
Vucsics hozzátette, hogy több embert már letartóztattak, és várhatóan még több tucat letartóztatás lesz. Az elnök szerint a tüntetők pirotechnikai eszközökkel és más módokon is támadták a rendőröket.
Soha nem fogják legyőzni Szerbiát és annak állami szerveit. Bármit tesznek, bárhogy teszik. Egyszerű gyávákról van szó, nyomorultakról, akik olyan embereket támadnak, akik csak a munkájukat végzik – jelentette ki határozottan az államfő.
Vucsics ugyanakkor bizakodó hangot ütött meg Szerbia jövőjét illetően, annak ellenére, hogy Szerbiában hónapok óta zajlanak a kormányellenes tüntetések.

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval