
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A jelenséget több amerikai déli államból is észlelték, még nappali fényben is. A meteor a hangsebességnél gyorsabban közeledett, majd becsapódott egy Atlanta közelében lévő otthonba. A háztetőn áthatoló égitest egy golyó erejével csapódott be, a padlón is nyomot hagyott.
A Georgiai Egyetem bolygókutató geológusa, Scott Harris 23 grammnyi (0,8 uncia) kőzetdarabot vizsgált meg, amelyek egy nagyjából koktélparadicsom méretű darabból származtak. Mikroszkópos elemzés után Harris megállapította: a meteorit 4,56 milliárd éves, vagyis mintegy 20 millió évvel idősebb a Földnél – írta meg az AP News.

Ez a kőzet az aszteroidaövben, a Mars és a Jupiter között keringő égitestek egy csoportjához tartozik. Úgy gondoljuk, hogy egy körülbelül 470 millió évvel ezelőtti, sokkal nagyobb aszteroida széteséséből származhat
– mondta Harris.
A kutató hozzátette, hogy a Georgiai Egyetem és az Arizonai Állami Egyetem szakemberei közösen készülnek benyújtani eredményeiket a Meteoritikai Társaság Nomenklatúra Bizottságának. A javaslatuk szerint a meteorit a McDonough Meteorit nevet kapná, annak a georgiai városnak a tiszteletére, ahol becsapódott.
A fotó illusztráció (MTI)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott