
Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet
Történelem ismétli önmagát
Nem először fordul elő, hogy Varsó hiába áll teljes mellszélességgel Ukrajna mellett, a nagyhatalmak nem tekintik elég fontosnak ahhoz, hogy beleszólása legyen a rendezésbe. Már 2014-ben, a Krím elfoglalása után is kimaradt Lengyelország a Moszkvával folytatott tárgyalásokból, amikor a döntéseket Berlin és Párizs hozta meg. Most ugyanígy mellőzik a lengyel politikusokat.
Mások személyes kapcsolatokkal előrébb jutnak
A lengyel sajtó szerint különösen fájó, hogy a finn elnök, Alexander Stubb helyet kapott Washingtonban – pusztán azért, mert jó személyes kapcsolatot ápol Trump-pal, akivel közös golfpartin is részt vett. Ezzel szemben Lengyelországnak, amely a legtöbbet áldozta Ukrajna támogatására, nincs érdemi befolyása a folyamatokra.

Fotó: Tények archívum
Lengyelország regionális játékos marad
Tomasz Walczak publicista szerint ez a helyzet világosan mutatja: Lengyelország hiába költötte el a nemzeti vagyon jelentős részét Ukrajna megsegítésére, hiába vállalt hatalmas politikai és gazdasági kockázatot Oroszország ellen, a nemzetközi porondon továbbra is másodrendű, „félperifériás” szereplőként kezelik. A nagyhatalmak – Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság vagy Olaszország – szava számít, Varsó pedig továbbra is a folyosón várakozik, amíg a „felnőttek” döntenek.
Következmény: a társadalom fizeti az árat
Lengyelország nemcsak katonai és politikai, hanem gazdasági értelemben is hatalmas áldozatot hozott Ukrajnáért. Most azonban azzal szembesül, hogy a háborúpárti stratégia nem hozta meg a remélt elismerést, a befolyás helyett inkább mellőzöttséget eredményezett. A tárgyalóasztalnál továbbra is hiába keresik a lengyelek a helyüket.

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le