
Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács
A HRT horvát közszolgálati televízió jelentése szerint a heves esőzések nyomán a városközpont szinte minden fontosabb utcáját elöntötte a víz. A 120 kilométer/órás széllökések fákat csavartak ki, motorkerékpárokat döntöttek fel és szemeteskonténereket fújtak szét. A kávézók és éttermek teraszait is tönkretette, székeket emelt a levegőbe - derült ki az MTI tájékoztatásából.
A város rövid időre áram nélkül maradt és számos épületben károk keletkeztek. A Poljud labdarúgó-stadion tetőszerkezete megrongálódott, a pályát pedig elöntötte a víz. A Diocletianus-palota egyes részei is víz alá kerültek.
Az erős szél miatt hajók és csónakok ütköztek össze a kikötőben, köztük egy Split és Hvar között közlekedő komp is. A komp, amely ki volt kötve,a viharban elszabadult és nekiütközött egy nagy katamaránnak és egy turistahajónak, amely elsüllyedt. Sérülés nem történt, de anyagi kár keletkezett - jelentette a spliti kikötő.
A HRT szerint a segélyszolgálatokhoz mintegy ezer hívás érkezett. A legtöbben a víz szivattyúzásához és a kidőlt fák eltávolításához kértek segítséget.

Fotó: X
A spliti kórház sürgősségi osztályára délig 24 sérült érkezett zúzódásokkal és törésekkel. Egy személy mellkasi sérülést szenvedett, de nincs életveszélyben, míg egy másik személyt áramütés ért - jelentette a Hina horvát hírügynökség.
A legnagyobb károkat a város nyugati részén fekvő Bene és Prva Voda nevű strandok szenvedték el. A Bene strandról tíz embert csónakkal kellett kimenteni, mivel a szárazföldön nem tudták megközelíteni őket.
Tomislav Suta, Split polgármestere elmondta: a várost súlyos természeti katasztrófa érte, amely jelentős károkat okozott.
"Splitben évek óta gondok vannak az esővíz elvezetésével, és a jövőben jobban fel fogunk készülni az ilyen eshetőségekre" - nyilatkozta a Hinának a polgármester.

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács

Saját kertjében ért medvetámadás egy székelyföldi férfit

Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét