
Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben
A sorozótisztek senkit sem kímélnek.
Az ukrajnai borzalmakról egy Magyarországra menekült ukrán férfi adott exkluzív interjút a Tényeknek.
Elmondta, hogy miket élt át a háborúban álló országban, és azt is, hogy hogy sikerült Magyarországra szöknie.
A brutalitásnak a napokban azonban magyar áldozata is lett.
Mint azt megírtuk, a kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték.
S. József hetekkel később a beregszászi kórházban váratlanul meghalt, ám a hozzátartozóinak azt mondták, minden rendben.
A negyvenöt éves – magyar állampolgársággal rendelkező – férfi nővére, S. Márta Facebook-posztjában a temetés híréhez kapcsolódóan osztott meg részleteket öccse tragikus haláláról.
Múlt vasárnap délelőtt azt írta:
Fájó szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy ma 2025. július 6-án délelőtt szeretett öcsém, Sebestyén József 45 éves korában tragikus körülmények között elhunyt.

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi