
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Olofsson, akit bűncselekmények egész sora - többek között rablás, gyilkossági kísérlet, kábítószer-kereskedelem és testi sértés - miatt marasztaltak el, életének több mint felét börtönben töltötte. Életútjáról Clark címmel 2022-ben Netflix-sorozat is készült.
Mindenekelőtt az 1973. augusztus 23-án a stockholmi Kreditbanken pénzintézetben elkövetett bankrablás kapcsán vált ismertté. Tettestársa, a "Janne" néven ismert Jan-Erik Olsson kábítószer hatása alatt négy túszt - egy férfit és három nőt - ejtett a bankban, majd 3 millió svéd korona mellett Olofsson elengedését követelte a börtönből. A hatóságok eleget tettek a követelésnek és Olofsson csatlakozhatott cinkosához a Kreditbanken pénzintézetben. A túszdrámát akkoriban élőben közvetítette a svéd televízió.
Az akkori túszok egyike, Kristin Enmark, a történtekről "Én lettem a Stockholm-szindróma" címmel írt könyvében úgy fogalmazott, hogy a megmentőjét látta Olofssonban. "Azt ígérte, gondoskodik arról, hogy ne essen bántódásom, én pedig úgy határoztam, hogy hinni fogok neki" - írta.
"23 éves voltam és féltettem az életem" - tette hozzá.
Enmark a túszdráma során több alkalommal is telefonon beszélt a hatóságok képviselőivel, megdöbbentve a nyilvánosságot azzal, hogy védelmébe vette a bankrablókat.
"Egyáltalán nem tartok Clarktól és a másik pasastól. Tudják, mitől félek? Hogy a rendőrség bántani fog minket, hogy megostromolja a bankot" - mondta Enmark telefonon az akkori svéd miniszterelnöknek, Olof Palménak.
"Akár hiszi, akár nem, egész kellemesen töltjük az időt" - tette hozzá.
A túszdráma a hatodik napon ért véget azzal, hogy a rendőrség léket fúrt a bank tetőszerkezetébe és könnygázt engedett be az épületbe. Olsson és Olofsson megadták magukat, foglyaik pedig kiszabadulhattak, később azonban nem akartak tanúvallomást tenni fogvatartóik ellen.
Szakértők azóta is vitatják, hogy a Stockholm-szindróma tényleges pszichiátriai állapot-e. Egyesek azzal érvelnek, hogy védekező mechanizmusról van szó a traumatikus helyzettel való megbirkózáshoz.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott