
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A 70 éves, egyesült államokbeli floridai férfi, Andrew Mustapick, ítélethirdetésre vár, miután 2021-ben bűnösnek vallotta magát, hogy egy tinédzser lányt „szexrabszolga-szerződés” aláírására kényszerített. Most azzal vádolják, hogy megpróbálta megölni a lányt, mielőtt tanúskodhatott volna a tárgyaláson. Május 5-én letartóztatták a férfit – adta hírül a Crimeonline.
A 70 éves elkövető állítólag arra kényszerítette a lányt, hogy aláírjon egy olyan szerződést, amely öt éven keresztül heti két napon szexrabszolgává teszi őt, cserébe azért, hogy vegyen egy autót 19 éves barátjának. A 17 éves lány a harmadik alkalom után felmondta a szerződést, erre a férfi visszavette az autót.
A lány a rendőrséghez fordult és hónapokkal később a férfi aláírt egy vádalkut, amelynek értelmében júniusban elítélték volna, de közben eszébe jutott egy másik megoldás.

A kép forrása: Indiai River megyei Seriff Hivatal
Eric Flowerd rendőr azt mondta, hogy állítólag először 40 ezer dollárt ajánlott fel valakinek, hogy győzze meg a kislányt a vallomástétel megtagadására, majd 50 ezer dollárra emelte az összeget, hogy megölje, mielőtt vallomást tehetne.
Eric Flowerd megköszönte a titokzatos személynek, hogy tudtára hozta ezt a brutális összeesküvést.
Jelenleg nem hozzuk nyilvánosságra az azonosított személyt. De ma nem lennénk itt, ha nem lett volna az a személy, aki jelentkezett és tudatta velünk ezt
- mondta a rendőr.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja