
Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt
A Bill Gates és volt felesége, Melinda által 25 éve alapított Gates Alapítvány saját közlése szerint 2045 végére zár be és az elkövetkezendő 20 évben összesen 200 milliárd dollárt fog elkölteni.
A seattle-i székhelyű alapítvány szerint ezzel felgyorsul "küldetésünk, hogy minden embert hozzásegítsünk egy egészséges és produktív élethez".
A világ legnagyobb magánalapítványaként működő Gates Alapítvány egyik legfőbb célja világszerte az egészségügyi ellátás, valamint az oktatáshoz való hozzáférés javítása, a mélyszegénység és a fertőző betegségek elleni küzdelem. Egyebek között pénzt biztosít oltási programokhoz.

"Túlontúl sok a sürgető probléma, amelyeket meg kell oldani, mintsem hogy visszatartsam a forrásokat, amelyekkel embereken tudnék segíteni" - közölte Gates. "Ezért döntöttem úgy, hogy pénzemet jóval gyorsabban visszaadom a társadalomnak, mint ahogy eredetileg terveztem" - tette hozzá.
Azt mondta, hogy gyakorlatilag egész vagyonát rendelkezésre bocsátja a Gates Alapítványon keresztül az elkövetkezendő 20 évben az életek megmentése és javítása érdekében szerte a világban. "Az emberek sok mindent fognak rólam mondani, amikor meghalok, de eltökélt vagyok, hogy a +gazdagon halt meg+ nem lesz ezek között" - tette hozzá.
MTI/A fotó illusztráció (Bill Gates Hivatalos Instagarm oldala)

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről

Farkasokhoz mászott be egy baba az állatkertben, míg a szülei telefonoztak