
Halálra éheztette 11 éves lányát a kegyetlen nő
A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya szerint az M23 nevű tuszi lázadószervezet tagjai 52 civilt mészároltak le a péntekről szombatra virradó éjszaka az ország keleti részén fekvő Goma városában, Észak-Kivu tartomány székhelyén.
Jacquemain Shabani miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter nyilatkozatot adott ki, melyben azzal vádolja az M23 lázadószervezetet hogy súlyosan megsértette az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot az ország keleti régiójában.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Kongói DK-ban januárban robbantak ki a harcok, amikor az M23 elfoglalta az ásványokban - koltánban, aranyban és kasziteritben - gazdag Goma városát, majd további városokat vont ellenőrzése alá a régióban. A kongói konfliktus a világ egyik legnagyobb humanitárius válságát idézte elő, és több mint 7 millió ember kényszerített lakóhelye elhagyására. A lázadókat a kormány és az ENSZ szerint a szomszédos Ruandából több ezer katona támogatja.
James Elder, az UNICEF szóvivője szerint a térségben átlagosan félóránként követnek el a nemi erőszakot és más, szexuális természetű bűncselekményeket, amelyeket a fegyveresek háborús fegyverként és félelemkeltésként is alkalmaznak.
Forrás: MTI

Halálra éheztette 11 éves lányát a kegyetlen nő

„Mi is áldozatok vagyunk” – megszólalt a svájci ,,halálbár” tulajdonosa

Holttestet találtak egy iskola udvarán, folyik a nyomozás

Lopott targoncával csapatta az úton egy férfi, közben whisky-t kortyolgatott - Videó

Elkötött egy tesztkocsit egy férfi, az autókereskedőt is magával vitte

Zelenszkij volt kabinetfőnök-helyettese is érintett az ukrán háborús maffia ügyében

Ursula von der Leyen: Európa biztonsága Ukrajnától függ, ezért folytatódik a finanszírozás

Agyonvert csecsemőt találtak egy kuka mellett Miklóshalmán

Többen meghaltak a Tunéziát sújtó áradásokban

Kijev már nem sokáig húzza, százezrek menekülnek otthonaikból

Többen megsérültek egy újabb spanyolországi vonatbalesetben

A Grönland körül kialakult feszültség megpecsételheti Ukrajna sorsát