
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
A 45 éves Josh Sullivant a múlt héten rabolták el fegyveresek a dél-afrikai Gqeberha kikötőváros mellett, miközben prédikációt tartott egy helyi templomban. A fegyveresek a foglyul ejtett lelkészt az autójába kényszerítették és azzal hajtottak el a helyszínről, majd az autót a templomtól mintegy 1,5 kilométerre hátrahagyták, onnan pedig ismeretlen irányba menekültek tovább.
A rendőrség különleges egysége közölte, hogy a lelkészt ugyanabban a városban szabadították ki, ahol elrabolták.
A rendőrség jelentése szerint a rendfenntartó erők "nagy intenzitású tűzharc" során három gyanúsítottal végeztek. Sullivant ugyanabban a járműben találták meg, amelyből a gyanúsítottak a támadást indították. Csodával határos módon a lelkésznek nem esett bántódása, az orvosi vizsgálat szerint kiváló egészségnek örvend - tették hozzá.
A növekvő szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek miatt az utóbbi években jelentősen megemelkedett a fegyveres bűnbandák által elkövetett emberrablások száma a Dél-afrikai Köztársaságban. A helyi rendőrségi statisztika szerint az elmúlt két év folyamán több mint 17 ezer emberrablás történt az országban, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg az azt megelőző 2022-es év átlagához képest. A szervezett bűnözői csoportok főleg olyan személyeket rabolnak el, akiknek a szabadon engedéséért nagy összegű váltságdíj kifizetését remélik.
Forrás: MTI

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval