
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A két 19 éves tinédzsert április 5-én vették őrizetbe egy vendégházban, ötezer hangya "társaságában". A fiatalok zaklatott állapotban jelentek meg a kenyai fővárosban tartott tárgyalásukon, ahol szüleik vigasztalták őket. Állításuk szerint a hangyákat csak szórakozásból gyűjtötték, és nem tudták, hogy ezzel megsértették a kenyai törvényeket.
Egy másik eljárás keretében egy kenyai és egy vietnámi férfi ellen is vádat emeltek illegális állatcsempészet miatt ugyanazon a bíróságon. Náluk 400 hangyát találtak a hatóságok.
A kenyai vadvédelmi szolgálat közölte, hogy a négy férfi részt vett a hangyák Ázsiába és Európába csempészésében, hozzátéve, hogy a talált hangyák között a nagy méretű, vörös színű etióp maggyűjtőhangya (messor cephalotes) is szerepelt. Hozzátették, hogy a hangyák kicsempészése Kenyából nemcsak az ország biológiai sokszínűsége fölötti szuverén jogát sérti, hanem megfosztja a helyi közösségeket és a kutatóintézeteket az ökológiai és gazdasági előnyök adta lehetőségétől.
Kenyában a legnagyobb kihívást idáig a nagyobb vadon élő állatok - például az elefántok, orrszarvúak és tobzoskák - tesztrészeinek illegális kereskedelme jelentette. A vadvédelmi szolgálat szerint a négy férfi ügye a "csempésztrendek" eltolódását jelzi, az illegális kereskedelem az ikonikus emlősöktől a kevésbé ismert, ökológiai szempontból kulcsfontosságú fajok irányába mozdult el.
A két belga fiatalt a több nemzeti parknak is otthont adó Nakuru megyében fogták el. Az ötezer hangyát abban a vendégházban találták meg, ahol a fiatalok megszálltak. A rovarokat 2244 kémcsőben helyezték el, amelyeket vattával töltöttek meg, amiben a hangyák így akár hónapokig is életben maradhatnak. A két másik férfit Nairobiban fogták el, ahol 400 hangyát találtak náluk.
A kenyai hatóságok szerint a hangyák értéke az 1 millió kenyai shillinget (2,7 millió forint) is elérheti, bár a hangyák ára a faj és a piaci viszonylatok függvényében jelentősen eltérhet egymástól.
Philip Muruthi, az Afrikai Vadvilág Alapítvány (AWF) alelnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a hangyák létfontosságú szerepet játszanak a talaj tápanyagának növelésében, a növények csírázásának elősegítésében és táplálékul szolgálnak más fajok, például a madarak számára. Egyben figyelmeztetett a fajok csempészésével járó kockázatokra is, ideértve az általuk hordozott betegségek külföldi elterjedését a célországok mezőgazdaságában. Elmondása szerint "senki sem viheti csak úgy ki az országból az erőforrásokat", és a hangyakereskedelem szabályozását sürgette.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott