
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Három nappal halála után megtalálta édesanyja nyertes lottószelvényét egy férfi – írta meg a Mirror.
A skóciai Aberdeenben élő 34 éves Liam Carter néhai édesanyja holmijait rendezgette, amikor megtalálta a jegyet.
Egy összehajtott borítékban volt a konyhai fiókban.
"Sorsolás – ne felejtsd el!"
- írta a borítékra a férfi nemrég meghalt édesanyja.
Majdnem figyelmen kívül hagytam, de valami azt mondta, hogy ellenőrizzem. Beolvastam a National Lottery alkalmazással, és azt írta, hogy nyerő jegy, de fel kell hívnom a lottóvonalat
- mesélte a férfi.
Közölték vele, hogy a szelvénye öt számot talált, és forintban több, mint nyolc milliót zsákmányolt.
Teljesen lefagytam. Úgy voltam vele, hogy biztos nem igaz. Soha életemben nem nyertem semmi nagyot
– mondta Liam Carter, aki úgy érzi, hogy ez volt édesanyja utolsó ajándék számára.
A férfi elárulta, hogy a pénzt lakhatására fogja fordítani, amit az anyja mindig is kívánt neki.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott