
Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl
A közlemény szerint a Srbijavoz mindent megtesz azért, hogy a belügyminisztériummal együttműködve megoldja a helyzetet.
Kénytelenek vagyunk időlegesen felfüggeszteni a közlekedést a távolsági vonatokon az utasok és a személyzet életének megóvása érdekében
- közölte a vállalat.
Az újvidéki Magyar Szó napilap értesülése szerint a vonatok szombaton sem közlekednek, amikorra a hónapok óta tiltakozó egyetemi hallgatók nagygyűlést jelentettek be Belgrádba - írta a lap.

A fotó illusztráció: Shutterstock / Forrás: MTI

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket