
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A térségből összesen 240 magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemre, akiket sorra megkerestünk telefonon, vagy elektronikus úton és az eddigi visszajelzések alapján valamennyien jól vannak. Konzuli szolgálatunkat emellett két Thaiföldön tartózkodó magyar állampolgár kereste fel, ők szintén jól vannak és telefonon keresztül kaptak segítséget a konzuljainktól
– mondta Paczolay Máté.

Fotó forrása: X – Disaster News (videó)
A bangkoki képviseletünk munkatársainak biztonsági okokból el kell hagyniuk a nagykövetség épületét, azonban a magyar nagykövetség továbbra is folyamatosan elérhető +66631911234-es ügyeleti telefonszámon keresztül és kész segítséget nyújtani minden magyar állampolgárnak a térségben
- tette hozzá a szóvivő.
A mianmari földrengés áldozatainak száma közel hétszázra emelkedett
Legalább 694-re nőtt az erős földrengés halálos áldozatainak száma, és 1670-en megsérültek - közölte az ország katonai vezetése szombaton az állami médiában. Nemzetközi mentőcsapatok érkeznek az országba.
Forrás: MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire