
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Letartóztattak egy bírót az Egyesült Államokban, akit gyermekekkel kapcsolatos szexuális bűncselekményekkel vádolnak – írta pénteken a Crime Online.
Kevin Christensen kerületi bíró ellen kiskorúak szexuális tevékenységre való csábítása, kiskorúakra káros anyagokkal való kereskedés és kiskorúak szexuális kizsákmányolásának kísérlete miatt folyik nyomozás.

Fotó: Utah Állami Bíróságok
Információk szerint a rendőrség február végén indított nyomozást az ügyben, amikor tudomást szereztek arról, hogy a 64 éves férfi egy applikációt használva cseveg gyerekekkel, valamint intim fotókat is küld nekik.
Mint kiderült, a bíró az egyik beszélgetésben 13, míg a másikban 16 évesnek adta ki magát, a felnőttekkel pedig megosztotta a kisgyermekek iránti szexuális érdeklődését, valamint többször arra is tett utalást, hogy szexuálisan bántalmazza kiskorú rokonait.
Korábbi tartalmak:
Az anya is hibás a kis Rebeka megölése miatt, a kislányt meg is erőszakolta gyilkosa
Nevelőapjától és nagybátyjától is gyereket szült egy 13 éves kislány Szabolcsban

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott