
Matteo Salvini üzent a magyaroknak
Szörnyű tragédia rázta meg a németországi Hattingen városát, ugyanis holtan találták az egyik helyi középiskola diákját szombat reggel. Az fiatal áldozatra szülei bukkantak rá a lakásukban – közölte a Bild csütörtökön.
Először nem volt világos, mi okozta a lány halálát. A boncolás következtében az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy megfulladt. Nagy valószínűséggel egy TikTok kihívásban vesztette életét.

A kép illusztráció: Shutterstock
A TikTokon terjedő ún. „Deo-Challenge”-ben a résztvevőknek fújós dezodort kell belélegezniük, olyan hosszan, amennyire csak tudnak. A fiatalok körében továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek ezek a veszélyes megmérettetések. A haláleset után ezért a rendőrség közleményben figyelmeztetést adott ki, bár azt egyelőre nem erősítették meg, hogy a kislány halálért valóban a kihívás a felelős.

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát