
Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban
A hírtelevíziók élő közvetítése szerint vasárnap késő este a tüntetők egy része erőszakossá vált, a burkolatból felszedett kockakövekkel és petárdákkal dobálta meg a BEC székházát védő csendőröket, szemeteskukákat gyújtottak fel és felborították a Digi24 hírtelevízió egyik autóját.
A csendőrség rohamosztagai kiszorították a tüntetőket a térről és több tüntetőt előállítottak. Médiajelentések szerint több tüntető és csendőr megsérült.
A több órán keresztül tartó, többé-kevésbé békés tüntetés résztvevői azt követően csaptak össze a csendőrséggel, hogy a BEC közzétette a Georgescu jelöltségét elutasító határozata indoklását. Ebből a korábbi - formai kifogásokról szóló - értesülésekkel ellentétben az derült ki, hogy a BEC az alkotmánybíróságnak az elnökválasztással kapcsolatos tavalyi döntéseire hivatkozva utasította el Georgescu jelöltségét.
A dokumentum szerint az alkotmánybírósági határozatok beépülnek az alkotmányos jogrendbe, amelyet a választási bizottságnak figyelembe kell vennie, amikor ellenőrzi, hogy az államelnöki tisztségre pályázó jelöltek teljesítik-e a törvényes feltételeket.
A BEC konkrétan két határozatot emelt ki: a Diana Sosoaca EP-képviselő államfőjelöltségét elutasító 2024. október 5-i, illetve az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvénytelenítő, az elnökválasztás megismétlését elrendelő december 6-i alkotmánybírósági határozatot.
A BEC ezekből azt a következtetést vonta le, hogy nem lehet elnökjelölt, aki eleve ellentmond az államelnöki esküben foglaltaknak, vagyis az ország demokratikus berendezkedésének megváltoztatására, alkotmányos rendjének megsértésére bíztatja követőit.
Másfelől a BEC szerint az alkotmánybíróság azért rendelte el a tavalyi elnökválasztás megismétlését, mert Calin Georgescu független elnökjelölt megsértette a demokratikus választások szabályait, így "elfogadhatatlan" az a feltételezés, hogy ugyanaz a személy most eleget tesz a Románia elnökével szemben támasztott feltételeknek.
Georgescu ellen múlt héten fasiszta szervezetek népszerűsítése, az alkotmányos rend elleni uszítás és illegális kampányfinanszírozás gyanújával indult bűnvádi eljárás, amely miatt két hónapra hatósági felügyelet alá került, több támogatóját pedig diverziókeltési kísérlet, illetve hazaárulás gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték.
Tavaly decemberben a román alkotmánybíróság két nappal az elnökválasztás második fordulója előtt érvénytelenítette a november 24-i első forduló eredményét, arra hivatkozva, hogy a legfelsőbb védelmi tanács szerint Georgescu közösségi oldalakon folytatott választási kampányát illegális finanszírozás és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette. A BEC szerint a határozat ellen Georgescu az alkotmánybírósághoz fordulhat jogorvoslatért.
Forrás: MTI

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását