
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Lezárult a vizsgálat két amerikai rendőr ellen, akik még december 1-jén lelőttek egy bedrogozott ámokfutót az Illinois állambeli St. Charles-ban, egy idősotthonban – derül ki a Kane megyei államügyészség minap megjelent közleményéből.
A 41 éves Daniel Escalera, miután túladagolta magát, láncfűrésszel hadonászott az intézmény folyosóján, ezért értesítették a hatóságokat. Az egyenruhások először sokkolóval lőttek a férfire, aki rövid időre a földre is került, de hamar felpattant, és újra kézbe vette a szerszámot, majd folytatta az őrjöngést.
A rendőrök kénytelenek voltak a pisztolyért nyúlni, és meghúzni a ravaszt, amikor egyiküknek nekirohant a szélhámos. A lövések a támadó karját és mellkasát találták el, ezt követően a padlón megbilincselték.
A toxikológiai vizsgálat amfetamin, metamfetamin és olanzapin jelenlétét mutatta ki a férfi szervezetében, aki végül december 21-én a kórházban belehalt sérüléseibe.
A lövéseket leadó rendőrök ellen indított eljárás kedden véget ért. Megállapították, hogy a két járőr megfelelően járt el az akció során, amelyről a testkamerás felvételeket is megosztottak.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott