
Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál
Brutális kegyetlenséggel végeztek ki otthona előtt egy középkorú amerikai nőt a Georgia állambeli Mariettában. A 52 éves Camillia Williams a hozzátartozók elmondása alapján a végzetes napot megelőző este arról számolt be, hogy követte őt egy idegen, amikor hazafelé tartott az üzletből – írta csütörtökön a Crime Online.
A nőre március 12-én éjszaka támadt rá a 21 éves Hector David Sagastume Rivas, aki megpróbálta megfojtani az ötgyerekes édesanyát és nagymamát. Amikor látta, hogy nem jár sikerrel, módszert váltott, térdét az asszony nyakára tette, majd teljes testsúlyával ránehezedett a földön fekvő áldozatára, aki életét vesztette. A gyilkos holttestet a ház előtti udvaron hagyta, és csak másnap reggel fedezték fel.
A fiatalt elfogták, de nem árulta el, hogy milyen indíttatásból ölt, viszont a bestiális cselekedetet beismerte. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt