
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
A Cadena Ser rádióadó tájékoztatása szerint a körülbelül tíz fős, köztük több kismalacból álló konda hétfő este jelent meg az áruházban, de a meglepetésen kívül nem okoztak semmilyen problémát.
A vásárlók közül többen is videót készítettek és osztottak meg a közösségi oldalakon az esetről, amelyek szerint az állatok békésen járkáltak az emberek között, mielőtt a biztonsági őrök kiterelték őket az épületből. A vaddisznócsalád vélhetően a zuhogó eső elől keresett menedéket az üzletközpontban.
Ignacio Domínguez, az áruház igazgatója elmondta: már többször látták az állatokat a szabadtéri parkolóban, de ez volt az első alkalom, hogy beljebb merészkedtek.
Az élelmet kereső vaddisznók jelenléte az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a Costa del Sol egyes részein. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy lakott területen tűnnek fel, volt példa arra is, hogy a tengerparti strandokon látták őket.
A málagai városi tanács különböző stratégiákkal próbálkozik, hogy távol tartsa a vaddisznókat, például itatók és pihenőhelyek kialakításával a hegyekben, valamint olyan lágyszárú növények ültetésével, amelyek élelmet jelenthetnek az állatoknak. Továbbá kellemetlen szagokat, hangokat kibocsátó berendezések elhelyezésével, hogy elrettentsék az állatokat, és így elkerülhessék az incidenseket vagy az állatok esetleges kilövését.
A helyzetet azonban súlyosbítja, hogy a jogszabályi tiltás ellenére a városokban sokan etetik is a vaddisznókat. Emiatt például Mijas városában nemrég 250 eurós (102 ezer forint) bírságot szabtak ki a hatóságok.
Forrás: MTI

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban