
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Január 24-én újból letartóztattak egy nőt Georgia államban, aki egy hajszárítóval ölte meg 6 hetes kisfiát. Az Independent információi szerint azonban Morgan Alyson Creel csütörtökön már nem szerepelt a fogvatartottak listáján.
Mint kiderült, a rendőröket 2023 novemberében riasztották a 32 éves nő otthonához, ahol a csecsemőre égési sérülésekkel találtak rá. Bár a kicsit próbálták újraéleszteni, életét már nem tudták megmenteni.

Fotó: Rendőrség
Creel ekkor azt állította, hogy hajszárítóval akarta felmelegíteni gyermekét, de közben elaludt.
A nyomozás során azonban kiderült, hogy a nő bekábítószerezett és elájult, ezért másnap letartóztatták, majd gyilkosság és gyermekkel szembeni erőszak miatt emeltek vádat ellene.
Creelt végül szabadon engedték, nemrég pedig újra letartóztatták, a lap információi szerint viszont ismét szabadlábon van.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott