
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
"Az elsődleges vizsgálatok alapján semmilyen erőszak nyoma nem található az áldozatok holttestén", akik közül tizenegy külföldi, egy pedig georgiai állampolgár - tudatta a rendőrség.
A szerencsétlenül jártakra az észak-georgiai Gudauri kaukázusi síközpont indiai éttermének második emeletén lévő hálóhelyiségben találtak rá még szombat este.
A hegyek lábánál álló létesítményről készült fotó szerint egy háromemeletes épületben történt a szerencsétlenség, a felső szint egy részét feltehetően a személyzetnek tartották fenn.

A nyomozás szerint egy áramfejlesztőt helyeztek el az épület belsejében, a szobák közelében - közölték a georgiai hatóságok. A fűtőolajjal működő generátort pénteken indították be, azután, hogy az épületben megszakadt az áramszolgáltatás.
Az ügyben megindult a nyomozás, és elrendelték az áldozatok törvényszéki orvosi vizsgálatát a halálesetek pontos okának megállapítására.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár