
Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe
Rendőrségi forrásokból úgy értesült a Bild, hogy magdeburgi terrorcselekmény elkövetője kábítószer hatása alatt állt a támadás idején. Mint részletezték, az 50 éves Taleb A. nevű gyanúsítottól elfogása után nyálmintát vettek, a drogteszt pedig hét különböző tudatmódosító szert mutatott ki a vérében.
A szaúd-arábiai származású, egyébként Németországban élő és dolgozó férfi pénteken este egy BMW X3 típusú terepjáróval hatalmas sebességgel a tömegbe hajtott a magdeburgi karácsonyi vásárban.
A borzalomban legalább öten, köztük egy kisgyerek is életét vesztette, és a helyszínre utazó Olaf Scholz kancellár legfrissebb tájékoztatása szerint összesen több mint kétszázan sérültek meg, és körülbelül negyven ember állapota nagyon súlyos.

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset

Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

Lövések dördültek el Washingtonban egy rendezvényen, amelyen Donald Trump elnök is részt vett

Kiderült, miért építenek napelemparkot a csernobili erőmű területén

Lángoló lakásból menekült ki az apa – három gyermekét bent hagyta meghalni

Megölte, feldarabolta, majd elégette felesége barátjának holttestét

Autó zuhant a Dunába – meghalt egy idős férfi

Fűnyírás közben jött a sokk: tíz aranyrúd hevert az avarban