
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
A napokban dámai képsorokat rögzítettek az indiai Uttar Prades államban, Rakehtiben, amikor egy 13 éves lány 18 méter magasan küzdött az életéért, miután kiesett az óriáskerékből. Az ügyben vizsgálatot indítottak – számolt be az esetről szombaton a Mirror.
A fiatalnak a szomszéd kabinból próbáltak segíteni, a személyzet pedig először egy létrával kísérelte meg elérni a tinédzsert.
A jelenlévők közben sokkosállapotban figyelték az eseményeket, többen sikoltoztak is.
Végül a szerkezetet elindították, hogy a lányt közelebb hozzák a földhöz, akit egy dolgozónak sikerült lesegítenie.
A szerdai szerencsétlenséghez állítólag az vezetett, hogy a kabin ajtaja kinyílt, amikor a kerék hirtelen megrázkódott.
Utólag az is kiderült, hogy az üzemeltető nem rendelkezett szükséges engedélyekkel, ezért a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén