
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
Laurent Nunez párizsi rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hatezer rendőrt és csendőrt mozgósítanak a két napra, hasonlóan a nyári olimpiai játékok megnyitójához. Nunez ismételten hangsúlyozta, hogy nem tudnak kifejezett fenyegetésről, az érvényben lévő „igen magas szintű terrorfenyegetettség” feltételeinek megfelelően járnak el.
Mozgósítják a hadsereg Sentinelle nevű terrorelhárító egységét és a hadsereg hatáskörébe helyezik a drónelhárítást. A rendőrkapitányság folyami dandárját szintén készenlétbe helyezik, csakúgy, mint a BRI bűnfelderítő és gyorsreagálású rendőri egységet, a tetőkön mesterlövészek ügyelnek majd a biztonságra.
A Cité szigetre, ahol a székesegyház áll, csak a meghívottak, a szertartásokban részt vevők, illetve az ott lakók léphetnek be, a közlekedést leállítják.
A korlátozások már szerdán elkezdődnek, öt területet kerítenek el a Szajna bal partján lévő felső rakpartokon, ahol 40 ezer ember fér majd el, és kivetítőkön követheti a két nap eseményeit.
A székesegyház befogadóképessége 3000 fő.

Fotó: Notre-Dame de Paris hivatalos honlapja
A több mint 850 éve épült katedrális Európa egyik leglátogatottabb épülete, 2017-ben 12 millióan látták, az újranyitás után a párizsi egyházmegye 14 millió látogatóra számít.
A szombati szertartáson Laurent Ulrich, Párizs érsekének vezetésével ünnepélyesen megnyitják a székesegyház bezárt ajtajait. Az érsek jelképesen megszólaltatja az orgonát is – olvasható a Notre-Dame honlapján. A székesegyházban 2019 áprilisában pusztító tűzvész során, a tetőszerkezet borításának megolvadása következtében mérgező por lepte be a hatalmas hangszert. A nyolcezer sípot, amelyek közül a legkisebbek ceruza nagyságúak, a legnagyobbak pedig több mint tíz méter magasak, fáradságos munkával tisztították meg és hangolták újra.
A szertartáson, amelyen zsoltárok, imák és énekek is elhangzanak, Emmanuel Macron francia elnök is jelen lesz, és beszédet mond a vendégek előtt. Ezt követően Pretty Yende dél-afrikai és Julie Fuchs francia operaénekesek, Lang Lang kínai zongoraművész, Yo-Yo Ma csellista, Angelique Kidjo benini származású énekesnő, Hiba Tavadzsi libanoni énekesnő és mások adnak koncertet a székesegyház újjáépítését végzők számára.
A párizsi érsek elnökletével tartják vasárnap reggel az avató misét és az új oltár felszentelését. A mise bemutatásán csaknem 170 francia és külföldi püspök vesz részt, valamint ott lesznek a párizsi egyházmegye 106 parókiának papjai is. A mise után élelmet osztanak a nélkülözőknek.
Forrás: MTI

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát


