
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Három különböző településről, de nagyjából azonos időpontban került kórházba három gyerek Aradon Romániában.
A 11 és 14 év közötti fiatalokat alkartöréssel szállították az egészségügyi intézménybe, ahol kettejük altatásban sebészeti beavatkozásra szorult. Harmadik társuk olcsóbban megúszta, neki csak be kellett gipszelni a kezét – számolt be szerdán az erdélyi Maszol.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kiskamaszok egy egyre aggasztóbb jelenség, a Superman-kihívás kárvallottjai lettek. A TikTok platformon terjedő trend lényege, hogy a tinik az ikonikus mesehős kéztartását utánozva vetődnek, és a padlónak, vagy különböző tárgyaknak csapódnak, ami akár súlyos sérülésekkel is járhat.
A döbbenetes divat térnyerésére Romániában az egyik bukaresti kórház menedzsere hívta fel a figyelmet a hét elején, miután hozzájuk egy nap alatt húsz ifjú Superman-imitátort szállítottak be különböző törésekkel, zúzódásokkal.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott