
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Letartóztattak egy férfit Utahban az Egyesült Államokban, miután benzinnel lelocsolt és felgyújtott egy nőt, majd megpróbálta megfojtani. Az 57 éves Gregory Youngbloodot egyebek között súlyos testi sértéssel vádolják – írta szombaton a Crime Online.
A brutális incidens pénteken hajnalban történt, amikor a hatóságokhoz egy támadás miatt érkezett bejelentés. A hívásban állítólag hallani lehetett azt is, ahogy az áldozat sikoltozik.
A helyszínre érkező rendőrök a nőt az utca közepén találták meg, aki súlyos sérüléseket szenvedett az arcán és a felsőtestén.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Információk szerint az áldozatot egyik ismerőse akarta elvinni valahová és úgy volt, hogy Youngblood is velük tart. Ezt követően a férfi egyik pillanatról a másikra bedühödött, kiment a szobából és egy kannával tért vissza.
A nőre ekkor benzint locsolt, felgyújtotta és a földre lökve fojtogatni kezdte, majd hirtelen kimenekült a hátsó ajtón.
Az elkövetőt pénteken este őrizetbe vették és rácsok mögé csukták. A nő állapotáról nincsen információ.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott