
Tömeges rosszullét: Két tucat sportoló került kórházba
A 26 éves Kaitlyn Humphrey-nak 2023. július 4-én sminkelés közben kifogyott a szokásos szempillaragasztója, ezért egy olyan termékhez nyúlt, amelyet korábban még nem használt - írta a Mirror.
A fiatal nőnek azonban a vegyszerből egy kis adag bejutott a bal szeme sarkába, ami ekkor rögtön irritálttá vált. Ezzel elkezdődött Kaitlyn megrázó módon végződő kálváriája.
A két gyermekes anyuka először a csomagon található utasításokat követve megpróbálta otthon kiöblíteni a szemét, de végül orvoshoz kellett fordulnia, mert az irritáció nem múlt el.
Az orvosok azt mondták Kaitlynnak, hogy a tüneteit allergiás reakció okozza, és egy antibiotikumos szemcseppel hazaküldték.

A fotó illusztráció: MTI/Balázs Attila
A következő nyolc hónapban Kaitlyn többször is ellátogatott a kórházba, mivel tünetei továbbra is fennálltak, de minden alkalommal elbocsájtották és hazaküldték őt a szakemberek. 2024 márciusában azonban panaszai súlyosbodni kezdtek: már nyomást kezdett érzett a szeme mögött, ezért újra időpontot foglalt egy szemorvoshoz.
Kaitlynt ismét hazaküldte a vele foglalkozó egészségügyi szakember, azzal biztatva, hogy nincs semmi baja.
A nő látása azonban tovább gyengült, ami miatt időközben már a munkáját is fel kellett adnia.
Egy augusztusi reggelen már a bal szemére teljesen vakon ébredt, ezért ellátogatott egy másik orvoshoz, aki elborzadt Kaytlin szemének vizsgálatánál: a szaruhártyája ekkor már szinte majdnem teljesen elolvadt a szempillaragasztó okozta irritáció miatti fertőzéstől.
Ezután a fiatal nő szaruhártya-átültetésen esett át, hogy megmentsék a szemét és helyreállítsák a látását, de sajnos újabb csapás érte: a teste elutasította az implantátumot.
Az orvosok egy tízcentes nagyságú csomót is találtak a látóidegén, amely a transzplantáció okozta fertőzés miatt keletkezett. A szakemberek felvázolták neki a szemátültetés lehetőségét is, de az idegenszaruhártya-kilökődés után a nő már inkább a márványból készült műszemgolyó mellett döntött.

Tömeges rosszullét: Két tucat sportoló került kórházba

Lőfegyveres támadás és túszejtés történt egy kijevi szupermarketnél, többen meghaltak

Medvejelmezben elkövetett biztosítási csalás miatt ítéltek el három embert Kaliforniában

Felgyújtották a Petőfi-díjas költő házát, nyomozást indított a rendőrség

Brutális robbanás történt egy aluljáróban, lezárták a környéket

Azonnal intézkedni kellett a határon, radioaktív 100-assal akadt fenn valaki az ellenőrzésen

Sokkoló hír a Közel-Keletről: Újra lezárták a Hormuzi-szorost

Ennyi volt: Kalapács alá kerül a hírhedt magángép, de ingatlanokat, jachtokat is elárvereznek

Donald Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Elhallgatott egy ikonikus hang, megrendítő veszteség érte a zenei világot

UFO tematikájú szállodáért rajong a világ, fotókon a dizájnos "csészealj"

Munkahelyén szexelt, kirúgták az ápolónőt