
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ayodele Jamgbadit letartóztatták és pénteken bíróság elé állították, miután a londoni metróállomás egyik dolgozójának halálos fejsérülést okozott – írta szombaton a Mirror.
A hatóságokat szerdán este riasztották a kelet-londoni Ilford állomáshoz, mivel a személyzet egyik tagját brutális támadás érte.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, ahonnan a 61 éves férfit kórházba szállították, később viszont meghalt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Jamgbadi pénteken jelent meg a bíróságon, akit egyebek között súlyos testi sértéssel vádoltak, ügyében azonban nem született döntés, hiszen a metró dolgozója időközben meghalt.
Mint kiderült, a rendőrség még mindig nyomoz az ügyben és igyekszik feltárni a bűncselekmény részleteit.
Az áldozat egyik kollégája szerint a támadásnak nem volt előzménye, a dolgozóra kedves, nyugodt emberként emlékeznek munkatársai.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott