
Brutális robbanás történt egy aluljáróban, lezárták a környéket
A napokban egy virginiai idősotthon 18 alkalmazottja ellen emeltek vádat egy 74 éves nő halála miatt, aki a durva bánásmód következtében vesztette életét – írta csütörtökön a Crime Online.
Szerdán a személyzet öt tagját tartóztatták le, a 46 éves Shawanda Jetert, az 53 éves Danielle Harrist, a 33 éves Christine Gentryt, a 48 éves Danyell Berbericht és a 32 éves Katiema Bookert. Csütörtökön a rendőrség közölte, hogy a 18-ból további 11 embert vettek őrizetbe, kettőt pedig még mindig keresnek.
Információk szerint a hatóságoknál október 5-én tettek bejelentést, miután az idős nőt kórházba szállították. A beteg azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy vérmérgezést kapott, amibe a hónap végén belehalt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Jeter, a rehabilitációs és ápolás központ adminisztrátora és Harris, a hely ápolóképzője csütörtökön jelent meg a bíróságon.
Mint kiderült, Jeter meg akarta akadályozni a létesítmény átkutatását, valamint azt állította, nem tudja, hogyan kell hozzáférni a számítógépes rendszerekhez és megpróbálta megsemmisíteni a bizonyítékokat. Harris pedig állítólag nem biztosított megfelelő képzést a személyzetnek, ami az áldozat által elszenvedett bántalmazáshoz vezetett.
Az ügy lezártáig a két vádlottnak megtiltották szakmájuk gyakorlását és az intézménybe való visszatérését.

Brutális robbanás történt egy aluljáróban, lezárták a környéket

Azonnal intézkedni kellett a határon, radioaktív 100-assal akadt fenn valaki az ellenőrzésen

Sokkoló hír a Közel-Keletről: Újra lezárták a Hormuzi-szorost

Ennyi volt: Kalapács alá kerül a hírhedt magángép, de ingatlanokat, jachtokat is elárvereznek

Donald Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Elhallgatott egy ikonikus hang, megrendítő veszteség érte a zenei világot

UFO tematikájú szállodáért rajong a világ, fotókon a dizájnos "csészealj"

Munkahelyén szexelt, kirúgták az ápolónőt

Fagyasztóban tartotta halott anyját, így finanszírozta agglegény életét egy férfi

Vízbe fulladt egy ember a szlovén határon

Ráült a terhes feleségére és addig fojtogatta, amíg el nem ernyedt a nő teste

Óra közben elővett egy pisztolyt, lövöldözni kezdett egy diák Csapon