
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A napokban egy agresszívan viselkedő, meztelen férfi kezdett el rohangálni egy forgalmas útszakaszon a szlovákiai Rózsahegy közelében, miközben ordítozott – számolt be az elképesztő esetről hétfőn a Paraméter.
Információk szerint ekkor két autós megállt, hogy segítsen neki.
Egyikük, Michal a Joj TV-nek elmondta, hogy a zavarodott férfit egy domboldalon látta meg, amint éppen az út felé tart, miközben vetkőzik. A szemtanú szerint úgy tűnt, hogy a férfi részeg vagy be van drogozva, aki ezt követően rákapaszkodott egy kamionra.
Michal egy másik sofőrrel együtt leszedte a járműről a férfit, de ezután is folytatta az ámokfutást és berohant a kocsik közé, ahol elkezdett idegen nyelven kiabálni.
Ráadásul a megtébolyult idegen még vizet is mert a szájába a koszos tócsákból, amit segítőire és az autókra köpködött. Végül sikerült lerángatni őt az útról, de csak a rendőrök kiérkezésekor nyugodott le.
Mint kiderült, a 33 éves, albán származású férfi alkohol- és drogtesztje negatív lett, továbbá még mindig rejtély, hogyan került oda.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott