
Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt
A kelet-svájci Albula önkormányzata, amelyhez a falu, Brienz is tartozik, arra hivatkozott, hogy a legutóbbi evakuálás után újra fennáll egy olyan sziklaomlás veszélye, mint amilyen tavaly júniusban épphogy csak elkerülte a falut.
"Albula/Alvra önkormányzatának vezetősége (...) elővigyázatosságból evakuálásra készül Brienz/Brinzauls településen" - közölték az X közösségi médiaplatformon. Hozzátették, hogy este 19 órakor tájékoztatót tartanak a lakosok számára.
A hatóságok 2023. május 12-én utasították a település 84 lakosát, hogy hagyják el a falut, mert attól tartanak, hogy a lezuhanó sziklák maguk alá temetik. Amikor egy hónappal később egy sziklaomlás kishíján letarolta a települést, csak néhány földműves térhetett vissza ideiglenesen, hogy a közeli földeket gondozza.
A falu feletti hegyről hatalmas mennyiségű kőzet zúdult a mélybe. Becslések szerint több mint egymillió köbméternyi törmelék csúszott a falu felé, de szerencsére nem érte el a házakat. A néhol több méter magas törmelék egy utat is maga alá temetett, de egy régi iskola épületétől pár méterre megállt.
Szakértők szerint a hegyomlást nem a klímaváltozás okozta. A térség évszázadok óta mozgásban van, a jelenleg 1100 méter magasan fekvő falu húsz éve évente egy méterrel csúszik lefelé a völgybe. Már évek óta köztudott volt, hogy a falu fölötti Insel nevű sziklaképződmény veszélyt jelent, így a lakosok is tisztában voltak azzal, hogy előbb-utóbb el kell költözniük.
MTI

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről


