
Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel
A legénységet szállító SpaceX-kapszula hajnal előtt, 30 órás utazás után ejtőernyővel csapódott a Mexikói-öböl vizébe Florida partjainál, miután a hét közepén lekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).
A három amerikainak és egy orosznak már két hónapja vissza kellett volna térnie. Hazatérésüket azonban megakadályozta, hogy problémák támadtak a Boeing új Starliner- kapszulájával, amely szeptemberben biztonsági aggályok miatt üresen tért vissza. Ezután közbeszólt a Milton hurrikán, amelyet további két hétig tartó erős szél és a tengeren kialakult viharos helyzet követett.
A SpaceX márciusban indított útnak négy űrhajóst: az amerikai űrkutatási hivataltól, a NASA-tól Matthew Dominickot, Michael Barrattet és Jeanette Eppst, valamint az orosz Alekszandr Grebenkint. Barratt már harmadszor járt az űrállomáson, a többieknek ez volt az első űrutazása.
Az amerikai űrügynökség szerint a legénység fontos kutatási eredményeket hozott vissza magával az űrkapszulában. Az amerikai űrhajósok mintegy 200 kísérletet hajtottak végre, többek között őssejtekkel és növényekkel. Azt is tesztelték, hogy a lábakon lévő nyomásmandzsettákkal miképpen lehet megelőzni az űrhajósok egészségügyi problémáit.
Michael Barratt méltatta az otthoni támogatócsapatok munkáját, amelyeknek "velünk együtt kellett újratervezniük, átdolgozniuk és újraalkotniuk mindent..., és segítettek nekünk abban, hogy megbirkózzunk ezekkel a csapásokkal".
A négy visszatérőt a két Starliner-tesztpilóta, Butch Wilmore és Suni Williams - akiknek saját küldetése nyolc napról nyolc hónapra nyúlt -, valamint a SpaceX által négy hete indított két űrhajós váltja az ISS-en. Ők februárig maradnak az űrállomáson, amelynek személyzete ismét a normális létszámra - hét főre - csökkent, négy amerikaira és három oroszra.
Forrás: MTI

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval