
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Borzasztó szerencsétlenség áldozata lett egy ötvenes éveiben járó nő a dél-koreai Dongducheonban – írta a The Korea Times szerdán.
Az asszony éppen gyerekével együtt távozott egy szabadidőközpontból, amikor úgy döntött, hogy nem a kihelyezett automatán, hanem közvetlenül kihajtás előtt rendezi a parkolási díjat.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A térfigyelő kamerák felvételeinek tanulsága szerint az édesanya a szerkezettől körülbelül egy méterre állította meg a kocsiját, majd próbált közelebb kerülni. Kihajolt a vezetőoldali ablakon, hogy elérje a gépet, ekkor azonban a rendőrség feltételezése szerint levette a lábát a fékről, az autó pedig gurulni kezdett előre. A kocsi ajtaja végül nekicsapódott a sorompónak, és összenyomta a félig kilógó sofőrt.
A nőt a mentők egy közeli kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség nyomozást folytat a tragédiát illetően.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott