
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak
A most 20 éves Lauren Jean kálváriája egy spanyolországi nyaraláson kezdődött. A 17 éves fiatal egy éjszaka arra ébredt, hogy vécére kell mennie; azonban amikor megpróbált felkelni az ágyából, összeesett.
A puffanásra azonnal felébredtek szülei, akik rögtön mentőt hívtak hozzá.
A brit származású Lauren mozogni és beszélni sem tudott, amikor az almeriai Universitario Torrecárdenas kórházba szállították sürgősségi műtétre.
A több órán át tartó agyműtét műtét során kiderült, hogy szervezetében vérrög képződött, amely az agyába vándorolt, és szélütést okozott.
Orvosai szerint Lauren vérrögét a kombinált fogamzásgátló tabletta okozta.
A vizsgálatok kiderítették, hogy a tinédzser ráadásul lyukkal a szívében született, és a vérrög ezen keresztül vándorolt az agyáig.
Az agyvérzés következtében Lauren nem tudott járni és beszélni sem. Hónapokig kellett fizioterápiás kezelésekre járnia, hogy javuljon az állapota, és a szívében lévő lyukat is megműtötték.
Két év elteltével már olyan jól van, hogy a 2025-ös londoni maratonfutására készül.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Lauren 13 éves kora óta szedte a kombinált fogamzásgátló tablettát menstruációs zavarai miatt. Tisztában volt a tablettával összefüggő vérrögképződés csekély kockázatával, de egészen addig a napig, amikor arra ébredt, hogy nem érzi a jobb oldalát, soha nem gondolta, hogy ez vele is megtörténhet.
"Azon a napon, amikor agyvérzést kaptam, a szüleim azt mondták, kicsi az esélyem a túlélésre. Nem tudtam se mozogni, se beszélni, és sürgősségi műtétre szállítottak – fogalmam sem volt, mi történik" - emlékezett vissza a lány.
Az intenzív osztályon töltött napok után az orvosok elmagyarázták neki, hogy az agyvérzését okozó vérrög a fogamzásgátló mellékhatásaként keletkezett a szervezetében, azonban ez valószínűleg nem jutott volna el az agyáig, ha nincs lyuk a szívében.
Miután a hat hétig tartó fizioterápia eredményeképp a fiatal lány újra megtanult járni, és szívműtétje után is felépült, rögtön elkezdte felkészülését a maratonfutásra, és elmondása szerint erősebb, mint valaha.
Lauren szeretné felhívni a figyelmet a stroke-ra a fiatalok körében. Hozzátette: "Nagyon fájt a fejem és bizsergett a testem egyik oldala a szélütésem előtt. Minden tünetet azonnal ki kell vizsgálni."
"Amikor közölték velem, hogy agyvérzésem volt, azt gondoltam, hogy ez nem lehet igaz, még csak 17 éves vagyok. Azt hittem, hogy ilyen fiatalon ez nem történhet meg velem, de az agyvérzés bárkit érinthet."

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó