
Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet
Szörnyen félresikerült néhány gyerek számára egy közösségi médiában terjedő kihívás Csehországban. A fiatalok a különös trendet követve nyelvpiercinget akartak imitálni apró mágnesgolyókkal, azonban véletlenül lenyelték azokat – írta pénteken a Novinky.cz.
Öt gyereket Prágába, a Motoli Egyetemi Kórházba szállítottak a szerencsétlen baleset után. Az intézmény közlése alapján egyikük olcsón megúszta, hiszen minden gond nélkül ki tudták szedni belőle a golyókat, társait azonban benn tartották, kettőt közülük pedig azonnal meg kellett műteni.
A szakemberek szerint a lenyelt mágnesek azért elképesztően veszélyesek, mert összeállhatnak a szervezetben is, és így akár ki is lyukaszthatják például a beleket, vagy a gyomrot, ami életveszélyes belső sérüléseket eredményezhet.

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon