
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Kétségbeesett szülők tettek bejelentést a rendőrőrsre az amerikai Louisiana államban még szeptember 14-én éjszaka. Ugyanis a 10 éves kislányuk éjjel egy szál pizsamában és papucsban hagyta el az otthonát, méghozzá úgy, hogy közben aludt.
Az alvajáró gyermek felkutatására Shreveport város közössége összefogott. A rendőrök önkéntesek és vadőrök bevonásával még az éjszaka megkezdte a keresést. A vadkamerák felvételei alapján kiderült, hogy a kislány öntudatlan állapotban egy közeli erdőbe ért. Ez a felfedezés komoly aggodalmat jelentett, hiszen teljesen kiszolgáltatott állapotban volt a kiszámíthatatlan veszélyekkel teli természetben.
Ezért drónnal folytatták a kutatást.

Kevesebb, mint 24 óra alatt megtalálták a kislányt. A drón által megadott koordináták után az odaérkezők azonnal betakarták a kihűlés közelében lévő gyermeket. Szerencsére nem esett nagyobb baja, csak a folyadékhiány tüneteit mutatta.
Az alvajárás nem veszélytelen egészségügyi probléma. A kislány felkavaró esete is felhívta rá a figyelmet, ugyanis több mint három kilométert tett meg anélkül, hogy tudatában lett volna cselekedeteinek.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott