
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Rémisztő pillanatokat vett fel egy kamera Bukarest egyik utcájában szerdán reggel. Egy nő megállt kocsijával az út szélén, majd kiszállt, hogy bekísérje ötéves kisfiát az óvodába.
Ekkor érkezett egy kukásautó is, a járművek együttes súlyát azonban nem bírta el az útburkolat, és beszakadt az aszfalt – írta a román Observator News.
A kráter elnyelte a család autóját, valamint a gyereket is, és csak centiken múlott, hogy az édesanya nem zuhant bele. Az aggódó asszony aztán önként ereszkedett le a hatalmas lyukba, végül a szemétszállító munkásokon kívül több járókelő is odasietett, egy férfi pedig kiemelte anyját és fiát.
A csodával határos módon senki sem sérült meg a furcsa balesetben.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja