
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A támadás halálos áldozatai között három gyerek és hét nő is van, a légicsapásban megsérült emberek száma 68-ra tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter egy szombati sajtótájékoztatón.
Izrael légicsapásával az Irán-barát Hezbollah libanoni síita milícia "melegágyát", Bejrút déli külvárosát vette célba, és a milícia több magas rangú tagjával végzett.
A légicsapás során Izrael legalább 16 Hezbollah-harcost megölt - írta a Reuters szombaton az izraeli hadsereg szóvivőjét idézve.
Az izraeli hadsereg már a támadás napján bejelentette, hogy Ibrahim Akilt, az Irán-barát síita milícia műveleti parancsnokát vették célba. Meg nem nevezett libanoni biztonsági források szerint vele együtt meghalt a Hezbollah elitegységének, a Radvánnak több tagja is, ugyanis együtt tanácskoztak. Izrael akkor arról számolt be, hogy a támadás során Akilon kívül körülbelül tíz magas rangú Radván-vezető vesztette életét.
Irán határozottan elítélte a libanoni Hezbollah parancsnoka meggyilkolására irányuló légitámadást, Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter azonban kiemelte: Irán nem készül közvetlen megtorló támadásra.
Az ENSZ-közgyűlés miatt jelenleg New Yorkban tartózkodó Aragcsi szombaton elmondta, hogy Irán továbbra is szorgalmazza az Izrael által elkövetett háborús bűncselekmények nemzetközi elítélését, amely megállíthatja a közel-keleti helyzet további eszkalációját.
A külügyminiszter Ibrahim Akil pénteki meggyilkolását "a cionista rezsim kétségbeesett bűntettének" nevezte. Elmondása szerint Izrael zsákutcába jutott, ezért akarja ilyen bűntettek elkövetésével "az egész régiót a mocsárba taszítani".
Jeanine-Hennis Plasschaert, az ENSZ libanoni koordinátora pénteken szintén azt hangoztatta, hogy a sűrűn lakott területek bombázása is jelzi, hogy az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus mostanra "nagyon veszélyes erőszakspirállá vált, aminek kétségbeejtő következményei lehetnek, ezért azonnal meg kellene szakítani ezt a spirált".
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott