
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A drámai eset az amerikai Oklahoma államban történt még nyár elején, amikor a 34 éves Flor Ontiveros egy nyilvános uszodában vízbe akarta fojtani saját lányát és unokaöccsét – írja a Crime Online.
Az úszómester és a mentők a gyerekek segítségére siettek, újraélesztették őket, majd a kórházba siettek velük.
A helyszínre a rendőröket is riasztották, akiket teljesen figyelmen kívül hagyott a felelőtlen anya.
Fotó: Oklahoma Megyei Fogvatartási Központ
Miután a 4 éves kislány és a 6 éves kisfiú jobban lettek, kihallgatták őket. Határozottan állították, hogy Flor akaratuk ellenére, szándékosan a víz alá nyomta a fejüket, pedig a szemük és a szájuk is nyitva volt.
A nőt végül letartóztatták és őrizetbe vették.
Az ügyészek a napokban emeltek vádat ellene.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja