
Dermesztő reggel: holttestet találtak egy óvodánál
Augusztus 27-én hajnali fél négy körül figyelt fel egy járókelő arra, hogy egy ravatalozó előtt arccal a föld felé fordítva fekszik egy hulla az amerikai Las Vegas-ban. A holttest mellett volt egy koporsó, és papírokat is találtak a helyszínen a rendőrök, amelyek alapján fény derült az elhunyt személyazonosságára, illetve hogy egy nappal korábban volt a temetése – számolt be csütörtökön a FOX 5 Vegas.
A biztonsági kamerák felvételén látni lehetett, hogy valaki betörte a kirakatot, majd berontott a bejárati ajtón, odabent pedig felmarkolt egy koporsót, és kivitte az épület elé. A különös alak aztán többször is ki-bejárkált, mielőtt távozott volna.
A rendőrségnek néhány nappal később sikerült elfognia az elkövetőt, Patricia Sierrat. A 47 éves nő a kihallgatásán bevallotta, drogproblémákkal küzd, és bár a konkrét esetre nem emlékszik, már korábban is tört be úgy üzletekbe, hogy kővel betörte az ajtót vagy az ablakot.
A tettes bocsánatot kért a történtekért, és azt is tisztázta, hogy hat sört fogyasztott, mielőtt vandálkodni kezdett volna a halottasházban.
Előzetes bírósági meghallgatására szeptember 18-án kerítenek sort.

Dermesztő reggel: holttestet találtak egy óvodánál

Életre szóló sérüléseket szenvedett egy 15 éves fiú, súlyos baleset történt szilveszterkor

Halálos áldozatokkal járó lövöldözés volt egy mormon templom parkolójában Salt Lake Cityben

Európa-szerte káoszt és közlekedési fennakadást okoz a hó

Zelenszkij: egy erős, jól felszerelt, 800 ezres hadsereg a legfőbb biztonsági garancia

Terrortámadás miatt több mint 45 ezer háztartásban nincs áram

Giorgia Meloni „szélsőjobboldali” politikus lett az ukrán sajtóban, miután közölte, nem küldenek katonákat Ukrajnába

Macron és Starmer katonai támaszpontokat létesítene Ukrajnában – Moszkva eszkalációt lát a tervben

Washington nem csatlakozott az európai háborúpárti elit eszkalációs szándéknyilatkozatához

Havazás okoz fennakadást a belgiumi és a holland légiközlekedésben

Országok bénultak meg a hó miatt Európában, Magyarországon működnek a közszolgáltatások

Belga sajtó: a Tisza győzelme megnyithatja az utat az EU előtt Ukrajna ügyében