
Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat
Belehalt sérüléseibe egy nagymama, miután brutálisan összeverte őt unokája a felvidéki Hetényben még szeptember 12-én.
A 12 éves Márk ököllel kezdte ütni az asszonyt, miután az igazat adott egy rá panaszkodó tanárnak. Az áldozatot válságos állapotban a révkomáromi kórházba szállították, ahol végül szombaton életét vesztette – számolt be a szlovák Plus Jeden Deň.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A fiú magaviseletével nem először akadtak komoly gondok, már több osztálytársát is súlyosan bántalmazta, és pszichiátriai kezelésekre szorult. Az iskola egyedi tantervet dolgozott ki a mentálisan labilis diák számára, és már három szakpedagógus is foglalkozott vele, de mindannyian feladták, miután látták, hogy képtelenek javítani a helyzeten.
Márk apja a helyiek szerint egy visszaeső, alkoholista bűnöző, aki rendszeresen verte a családját, ezért jelenleg is börtönben ül. A rokonságban senki sem rendelkezik munkával és bevétellel, ezért rendszeresen az önkormányzat segít rajtuk.
A nagymamagyilkos 12 éves tanuló most kórházban van, az egész falu retteg tőle, sorsa azonban egyelőre kérdéses.

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)