
Drón csapódott be egy romániai panelházba
33 éves korában kimúlt a világ – nem hivatalosan – legidősebb macskája az angliai Norwichban – írta hétfőn a Daily Star.
Gazdája visszaemlékezése szerint Rosie nem volt túl jó bőrben, amikor besétált a házuk előszobájába a minap. A négylábú ezután lefeküdt, és örök álomra hajtotta a fejét.
A teknőctarka macska 1991-ben született, és idén június 1-jén töltötte be a 33. életévét. Még kölyök volt, amikor tulajdonosa, a most 73 éves Lila Brissett örökbe fogadta. Az özvegyasszony állatok iránti szeretetéről tanúskodik, hogy már korábban is megmentett egy bántalmazott cicát, illetve egy kóbor kutyát.
Rosie imádott enni és aludni, és előszeretettel időzött a ház egyik ablakában.
A Guinness Rekordok Könyve szerint a jelenleg élő legidősebb macska 27 éves. A hivatalos statisztikákat alapul véve a valaha volt legöregebb cica pedig az amerikai Austinban élt 1967 augusztusától 2005 augusztusában bekövetkező haláláig – összesen tehát 38 évet és három napot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott