
Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt
Georgia állam nyomozó irodája a korábbi információkat pontosítva közölte, hogy az iskola tanulója, a 14 éves Colt Gray volt a támadó, akit őrizetbe vettek az Atlantától 80 kilométerre fekvő Winden városban, az Appalachee High School épületénél. Az áldozatok személyazonosságát egyelőre nem közölték, annyit tudni, hogy két diák és két felnőtt van köztük. A sebesülteket kórházba vitték.
A helyi rendőrhatóság arról számolt be, hogy az iskola biztonságáért felelős rendőr az első lövések eldördülését követően néhány percen belül a helyszínen volt, és megadásra kényszerítette a támadót.
Jud Smith, Barrow megye rendőri vezetője elmondta, hogy "a lövöldöző gyorsan tisztába jött azzal, hogy amennyiben nem adja meg magát, a rendőrtiszt által leadott lövés végez vele".
Chris Hosey, Georgia nyomozó irodájának igazgatója úgy nyilatkozott, hogy intenzív nyomozás zajlik a bizonyítékok összegyűjtésével és meghallgatásokkal annak érdekében, hogy az erőszakos cselekmény indítékát kiderítsék.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A hírre az elnöki hivatal, a Fehér Ház is együttérzését fejezte ki az áldozatokkal és hozzátartozóikkal. Joe Biden elnök közleményt adott ki, amelyben ismét felhívta a figyelmet a lőfegyverek tilalmának fontosságára, és az esetet egy újabb értelmetlen fegyveres erőszaknak nevezte.
Kamala Harris alelnök, és demokrata elnökjelölt New Hampshire államban egy kampányeseményen értelmetlen tragédiának nevezte a történteket, amelyek sorozatát meg kell állítani.
Donald Trump republikánus elnökjelölt közösségi oldalán tragikusnak nevezte a történteket, a lövöldözőt "egy beteg és megbomlott szörnyetegnek" nevezte.
Brian Kemp, Georgia állam kormányzója közölte, hogy minden irodája együttműködik a helyi hatóságokkal a vizsgálatban, valamint úgy fogalmazott, hogy "ami történt attól retteg minden szülő, Georgia államban pedig ezen az estén a történtek miatt is szorosabban ölelik meg gyermekeiket".
Az AP hírügynökség és a bostoni egyetem közös adatbázisa szerint tavaly 42 súlyos lövöldözésében 217-en haltak meg az Egyesült Államokban.
Forrás: MTI

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről


