
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
Meghalt egy négy hónapos csecsemő szombaton az Egyesült Államokban a pittsburghi kórházban Pennsylvániában, miután apja olyan súlyosan bántalmazta, hogy több helyen eltörtek a gyerek csontjai – számolt be az esetről hétfőn a Crime Online.
A kis Micaiah Williams édesanyja, Aleah Ostruh elmondta a rendőrségnek, hogy férjét 4 éves ikreikkel és négy hónapos kisbabájukkal hagyta otthon múlt hétfőn, amikor ő dolgozni ment. Később a férfi felhívta, hogy az ikrek eldöntötték a kicsi bölcsőjét, ő pedig kizuhant belőle. Az anya azonnal hazasietett, de óriási káosz fogadta otthon. Még aznap elment a patikába is, hogy gyógyszereket vásároljon fiának, másnapra viszont rosszabbodott az állapota. Elvitte a legközelebbi kórházba, de mielőtt megérkeztek, leállt a gyerek légzése.
A rendőröket a kórházból kedden értesítették a súlyos fejsérülésekkel érkezett gyerekről, akit ezután bár átszállítottak egy gyermekkórházba, alig néhány nappal később meghalt. Később kiderült, a kicsinek négy helyen tört el a koponyája, emellett további csonttörései is voltak, súlyos agykárosodást szenvedett és zúzódásokat is találtak a testén.

Fotó: Allegheny County Jail
Egy másik szemtanú, Seth Williams apja azt mondta a rendőrségnek, hogy fia hétfőn őt is felhívta, hogy vigye el a gyerekeket, mert őt már nagyon kiborították. Amikor az idősebb Williams megérkezett a lakásba, törött üvegszilánkokat talált mindenhol, az ajtó le volt tépve a zsanérokról és óriási lyukak tátongtak rajta. Fia azt mondta, ezeket az ikrek okozták, de az apja azt állította a rendőröknek, hogy ekkora károkat egyszerűen nem csinálhatnak kisgyerekek. A férfi azt is elmesélte, hogy amikor megkérdezte az ikreket, hogy mi történt, egyikük azt mondta, apjuk fejbe ütötte őt, a másik pedig azt állította, átdobta őt a szobán.
A rendőrség jelentése szerint az ikreken is bántalmazás jeleit találták.
A rendőrség múlt héten letartóztatta a 28 éves apát súlyos testi sértés és gyermek jólétének veszélyeztetése vádjával, de most, hogy a kicsi meghalt, újabb vádak várhatók.
Korábbi tartalmak:
Halálra verte csecsemőjét egy békési férfi, a pici ikertestvére is kórházba került

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár